(ELŐ) Karácsony Ashleyvel: A Könyvek II.


Sziasztok! 
Igen. Árulkodik a cím,szinte már bocsátja ki magából a rengeteg bűzös feromont. 
A molyos platformomon van egy polc, teli olyan könyvvel, amit szeretnék úgy karácsonyra beszerezni, illetve a téli időszakomat átvészelni velük. 
Tudom, hogy ez nagyon bizarr dolog, de nem tehetek róla (Jó, igen. Tehetek róla.). Könyvfüggő vagyok. (DE igenis büszke rá!)

Lássátok hát kis listámat mindarról, ami valószínű még a végtelenségig fog gyarapodni, de valamikor csak betelik.



Szétszedtem Nektek a különböző kiadókat, bár sorban érkeznek majd naponta, mégis számomra eléggé egyértelmű, hogy melyik lesz a befutó.



Miért pont ez a kiadó? 

Rengeteg KmK-s könyvet volt szerencsém olvasni. Gyönyörű borítók, minden alkalommal minőségi és igényes fordítás.Ráadásul elérhető áron, nem utolsó sorban. A regények témák szerint vannak csoportokba osztva, hogy minden korosztály megtalálja a saját érdeklődési körét. Egy egész könyvespolcom teli van a kiadó gyermekeivel, úgyhogy nem csoda, hogy számomra a Könyvmolyképző az, ahol a legtöbb számomra kedves-és vágyott könyv lapul.

Mit olvastam ettől a kiadótól? 
Fűh. Jelenleg több, mint harminc könyvet tudhatok magamnál, (vörös pöttyös, rubin pöttyös, kristály pöttyös, rázós könyvek) ezen felül rengeteg könyvtári és kölcsön regényt olvashattam. Nem tudok számot mondani, mert saccra is viszi az 50-60-at.

No, akkor: lássuk, lássuk:



Ő volt a legjobb barátom, a legkedvesebb pótbátyám és a legjobb védelmezőm. Ő volt a legjobb, és az enyém volt.Lane retteg a hazatéréstől. Szeretett nagybátyja, Harry váratlanul meghalt, de Lane-nek meg kell küzdenie egy régi démonával is. Kale Hunttal gyermekkoruk óta a legjobb barátok, ám ez a kapcsolat sosem volt egyszerű. Lane miatta hagyta ott a családját és költözött New Yorkba. Fájt látnia, hogy Kale valaki mással boldog, másba szerelmes. Fájt, méghozzá iszonyúan. Tehát fogta a sátorfáját és mindent hátrahagyva új életet kezdett, teljesen elvágva magát a múltjától.(tovább a molyos adatlapra...)



Miért szeretném? 
Hozzám is haza jöhetnél drága Kale. Ez az egyik legjobban vágyott könyvem, amit karácsonyra magaménak is tudhatok, ha minden jól meg. Egyszerűen a borító megvett, és ahogyan olvastam a belseje is becsülni való. Kíváncsivá tett az, hogy fülszövegről elég sablon-szinten mozog a történet, viszont olyan "sokkal több" érzésem van. 
Kikötőben vívott ökölharctól kezdve az iskolai bunyóig: életek omlanak össze a csillogó-villogó palotában, miközben egy srác próbálja menteni a bőrét. 
Reed Royalnak mindene megvan: vonzó külső, befolyásos család, sok pénz. Az elit gimiben sorban állnak a lányok, hogy vele lehessenek. Ő viszont magasról tesz mindenkire, mert csak a családja érdekli – amíg Ella Harper be nem sétál az életébe. 
Izzó gyűlölettel indul a kapcsolatuk, mert azt akarja, hogy az apja új nevelt lánya szenvedjen. De aztán minden átfordul valami egész másba. Közel akarja tudni magához Ellát. Biztonságban. Egy ostoba hiba miatt azonban Ella elmenekül a karjaiból, így káosz köszönt a Royal-palotára. 
(tovább a molyos adatlapra...)

Miért szeretném? 
No, ez az a könyv amivel elég hadilábon állok. Ugyanis elég megoszlanak a vélemények a Papírhercegnő körül. Ugyan, én még nem olvastam, de merek adni egy esélyt a Royal-fiúknak. Erin Watt, vagy Elle Kennedy nekem egyre megy, ha hozza a megszokott stílust tuti szeretni fogom.

Néha ​az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret. 
Lilynek nem ment mindig könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen, amilyenre vágyik. Elhagyta a Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt; egyetemet végzett, és Bostonba költözött, ahol saját vállalkozásba kezdett. Amikor szikrázni kezd a levegő közte és a jóképű idegsebész, Ryle Kincaid között, Lily életében hirtelen minden túl szép lesz ahhoz, hogy igaz legyen. 
Ryle magabiztos, makacs, kicsit talán arrogáns is, de emellett érzékeny, okos, és Lily a gyengéje – bár a kapcsolatoktól való viszolygása aggodalomra ad okot. 
(tovább a molyos adatlapra...)


 Miért szeretném?

Ez az egyik leginkább vágyott könyvem a sok közül. Annyi csodálatos értékelést olvastam már a könyvről. Mindenki zengi az igét, hogy olvasnom kell, mert gyönyörű a mondanivalója, sőt a történet egésze is képes felépíteni belülről.(gondolom miután jól szétlapított pár tonnás súllyal.)

Mi ​mindent érdemes kockára tenni a szerelemért?. 
Auburn Reed huszonegy éves korára már mindent elveszített, ami valaha fontos volt neki. A lány azért küzd, hogy újra felépítse romba dőlt életét, így csakis kitűzött céljaira összpontosít, és nem engedheti meg magának a hibákat. De amikor munkát keresve belép egy dallasi műterembe, váratlanul éri az erős vonzalom, ami elfogja az ott dolgozó titokzatos művész, Owen Gentry iránt. 
Most az egyszer Auburn mer kockáztatni, és a szívére hallgat, ám hamarosan felfedezi, hogy Owen súlyos titkot rejteget. Múltjának árnya tönkretehet mindent, ami fontos Auburn számára, és a lány egyedül úgy teheti sínre az életét, ha kizárja belőle a fiút. (tovább a molyos adatlapra...)

Miért szeretném? 
Colleen Hoover számomra nagy kedvenc, nem egy, sőt két könyvét olvastam már, és mindegyik szétszedett rendesen apró darabokra, mellékes, hogy mindben van valami ami vonzz magához. A Confess számomra egy ilyen volt, bízom abban, hogy ez a CoHo könyv is egy csoda lesz.


Az ​első csók az utolsó lehet.A tizenhét éves Layla nem vágyik másra, csak normális életre. Szeretne beilleszkedni az iskolában, és rendes randira menni a dögös Zayne-nel, akibe egy örökkévalóság óta bele van zúgva. Az a gond, hogy Zayne úgy bánik Laylával, akár a kishúgával – ráadásul a lány élete csöppet sem normális. Layla félig démon, félig gorgó, és olyan képességekkel rendelkezik, mint senki más. És bár Zayne őrző, azaz a gorgók közé tartozik, akiknek feladata a démonok levadászása és az emberek védelme, Layla csókja megölne bárkit, akinek lelke van – beleértve Zayne-t is. 

Miért szeretném? 
J.L. Armentrout-al nem vagyok a legjobb kapcsolatban, lévén, hogy nálam az Obszidián és társulata eléggé nem kedvelt könyvsorozatok közé tartozik. (Tudom, most sokan megutáltatok.SEBAJ.) Ám a fülszöveget olvasva valahogy úgy éreztem ez az én könyvem, egy utolsó kis kapaszkodás és bizalom az írónő felé, remélem, hogy nem csalódok. Karácsonyra érkezik is a fa alá.


Nina ​Kennedy éli az életét… de valójában nem… mindaddig, míg minden meg nem változik.
Repülőgépek, vonatok, magas terek… Nina mindentől fél. Valójában nem lép ki a komfortzónájából, napjait az irracionális félelmei és fóbiái irányítják. Amikor Brooklynba költözik, hogy elkezdhesse ápolói felsőfokú tanulmányait, élete 180 fokos fordulatot vesz, mert akaratlan, de intenzív vonzalmat érez bámulatos lakótársa, egy agyontetovált, agyonpiercingelt pasas iránt, aki egyben az egyik legokosabb ember is, akivel valaha találkozott.(tovább a molyos adatlapra...)

Miért szeretném? 
Első szempont a borító volt, aztán mikor megláttam, hogy Penelope Ward könyve, kissé elbizonytalanodtam.
A Stepbrother Dearest nekem nem volt élmény, bár lehet sikerült a legrosszabb korszakomban olvasni. Viszont remélem Jakenek sikerül megadnia magát, és elérni, hogy kellemesen csalódjak Penelope Wardot illetően.



Ember Howard 20 éves, és apja mindig is katona volt. Ő is tudta az igazságot. Az ajtóban katonák álltak, ami azt jelentette, hogy az apja nem tér haza többé. Amit azonban nem tudott, hogy honnan talál majd magában annyi erőt, hogy a gyászba belerokkant édesanyja helyett összetartsa a családot.Aztán belép az életébe Josh Walker. A hokicsapat sztárja, közvetlen szomszédjuk, nem is beszélve arról, hogy az érintése különösen gyengéd, és újra és újra megmenti Ember életét. Van benne valami, ami miatt egyetlen pillantása vagy egyetlen érintése elűz minden fájdalmat. Ember bármennyire is szeretné kikapcsolni az érzelmeit, és egymaga megbirkózni a gyásszal, nem tagadhatja a kettejük között kialakuló vibrálást. (tovább a molyos adatlapra...)

Miért szeretném? 
Kaptam egy ajánlást a napokban, hogy érdemes lenne olvasnom, mert a történet maga nagyon szép és rendben van. A borító valahogy elég kifejezőre sikerült, így gondoltam adok neki egy esélyt. Nem kell mondjam, hogy a fülszöveg elolvasása után csak még inkább azt éreztem, hogy valamikor szeretném a polcomon tudni.
Amikor Bree Prescott megérkezik Pelionba, az álmos tóparti kisvárosba, szívből reméli, hogy végre megtalálta azt a helyet, ahol rálelhet a hőn áhított nyugalomra. Már az első nap belebotlik Archer Hale-be, a saját tragédiáját remeteként őrizgető srácba. Egy emberbe, akit addig senki sem vett észre.
Ez a könyv egy olyan nőről szól, akinek az életét egyetlen szörnyű éjszaka eseményei határozzák meg, és egy olyan férfiról, aki szerelmével elhozza a nő számára a szabadulást. Egy szótlan férfi története, aki tátongó sebbel él, és egy olyan nőé, aki segít neki megtalálni a hangját.
(tovább a molyos adatlapra...)


Miért szeretném? 
Mia Sheridan nálam elvágta magát a Stingerrel, úgyhogy elég vonakodva álltam-és állok is a Szerelem csillagjegyében sorozathoz. Itt leginkább a fülszöveg az ami megfogott, a borító is, mert hát nem vagyok vak, de inkább a kíváncsiság ami hajt. 

A ​srác a pályán és a lányoknál is sikert sikerre halmoz… Allie Hayes nehéz időszakot él át. Diploma előtt áll, de fogalma sincs róla, mihez kezdjen az egyetem után, ráadásul a közelmúltban a régóta tartó kapcsolata is véget ért. Bár a vad, érzelemmentes szex nyilvánvalóan nem megoldás a problémájára, a jóképű hokisztárnak, Dean Di Laurentisnek képtelen ellenállni. Legalábbis egyszer, mert még a bizonytalan jövő sem elegendő ok arra, hogy Allie zűrös viszonyba bonyolódjon az egyéjszakás kalandok koronázatlan királyával. De ezt a lányt nem lesz olyan egyszerű meghódítani.A ​srác a pályán és a lányoknál is sikert sikerre halmoz… Allie Hayes nehéz időszakot él át. Diploma előtt áll, de fogalma sincs róla, mihez kezdjen az egyetem után, ráadásul a közelmúltban a régóta tartó kapcsolata is véget ért. (tovább a molyos adatlapra...)


Miért szeretném?
Elle Kennedy könyveihez volt már szerencsém, főleg az Off-campus sorozat az, ami birizgálta a fantáziámat, így nem volt kérdéses a dolog, hogy amint megjelenik magyarul az első kötet mindenképp olvasni szeretném. Ez az egész odáig fajult, hogy a Score-t már olvastam angolul, nagyjából egy hónapja, s annyira megszerettem, hogy magyar nyelven is mindenképp szeretném a polclakómnak tudni.



Kezdem úgy érezni, hogy reménytelen eset vagyok. Elég sok ez így már a tegnapi WOW kiadós könyvekkel is, de még mindig akad valami a tarsolyomban.
Holnapi nap egy vegyes kis pakkot hozok Nektek, mind műfaji szempontból, mind pedig kiadókból is. Tartsatok Velem!




Ebben a kategóriában még:

0 Hozzászólás